Hozzávalók:
1 nagyobb fej hagyma
3 cikk fokhagyma
1 Pápai húskonzerv (ez a legjobb), de lehet darált húsból is kb. 30 dkg is elég
Olaj, Só, Bors, Pirospaprika, Oregano, Paradicsompüré, Sajt a tetjére
Elkészítés:
Mivel nem igényel túl sok időt az elkészítése egész nyugodtan odatehetjük a spagetti tésztának a sós vizet főni egy kis olajat is szoktam rá önteni, közben hozzáfoghatunk a szósznak.
A hagymát megtisztítás után felkockázom és egy kicsi olajban megsütöm, amikor már üveges ráteszem a pirospaprikát és bele teszem a konzerv tartalmát, amit előtte igyekeztem felkockázni ezt felöntöm vízzel de csak éppen annyira hogy ellepje. (Ha darált hússal készítjük akkor előbb a darált húst tegyük a hagymára egy kicsit süssük, ekkor a hús vizet enged és hagyjuk hogy a saját levében párolódjon, és kifehéredjen ekkor tesszük rá a paprikát és ha kell még víz rá akkor pótoljuk).
A konzervnek nem kell sok idő a főzésnek, mivel már szinte félig meg van főve. Ekkor bele tehetjük a fűszereket, a sót, a borsot, az oregánót és az apróra vágott fokhagymát is ezzel hagyjuk főni, amikor már egy kicsit szét esett a konzervhúsunk ekkor besűríthetjük paradicsompürével, egy vagy két kanállal kell bele, ettől egy kicsit sűrűbb lesz és az íze is olaszosabb.
Ekkora már a vizünk is felfőtt és a spagettit is beletettük, és készre fűztük, ehhez az adag szószhoz egy 500 g-os tésztát főzhetünk meg és ez kb 4 személyre elegendő. A leszűrt tésztát tányérra halmozzuk elegyengetjük a közepére tesszük a szószt és még egy kis sajtot reszelünk a tetejére ami a szósz melegétől megolvad és finom ízt ad neki. Kiadós és finom. Jó étvágyat hozzá.
3.6 x 3.7 inch display case with premium metal - Titanium
VálaszTörlés3.6 x 3.7 inch display case with premium metal. titanium ring These titanium grades premium black plating pieces feature an extra height ceramic vs titanium flat iron adjustment titanium mens ring to help you make the titanium nose jewelry perfect